2010. december 16., csütörtök

3 fejezet

Reggel boldogan mente a szekrényemhez és válogattam egy kék kivágott felsőt és egy fekete hozzám simuló nadrágot cipőnek meg magassarkút.Meg reggeliztem elköszöntem anyutól és mentem is az életem szerelméhez.
-szia -köszönt rob
-szia -köszöntem én is utána csókkal pecsételtük meg a szerelmünket.   
-jó lenne menni vagy elkéssük-mondta csibész mosollyal
-rendben menjünk -mondtam a szájába ,elindultunk sajnos gyorsan oda értünk ö kiszállt és úgy mint egy úri ember segített kiszállni.
-köszönöm uram -kris
-szívesen hölgyem-mondta rob ,oda mentünk a többiekhez akik kicsit meglepődtek a párosukon de mi csak mosolyogtunk.
-sziasztok-köszöntünk egyszerre robbal
-sziasztok -köszöntek a többiek 
-húha húgi csak 2 napja vagyunk és  már van barátod??? ejnye  ejnye- mondta kevin
-ezt is neked köszönhetem bátyus -mondtam robhoz fordultam de azonnal lecsapott az ajkamra már faltuk egymást,de muszáj volt erőt szedni  magamon és elhúzódni tőle persze hogy erre morcos lett, oda hajoltam a füléhez és ezeket a szavakat súgtam:
-szeretlek de nem szeretnék közösséget mer így is a többi lányok majdnem a szemükkel  akarnak megölni - mondtam és beleharaptam a fülcimpájába .Ö is a fülemhez hajolt és ezt mondta:
-rám meg vigyáznod kellene mert ha egyedül hatsz   akkor szerintem az egész fiúk meg fognak ölni hogy egy ilyen gyönyörű teremtés elvetem -mondta én erre letepertem, mert  még senki sem mondót ilyent nekem.
-szeretlek rob-kris
-én is kris-rob
-jól van galambocskáim de orrára kell menni-mondta kellan ,hál istenek robbal volt órrám én aztán biztos hogy nem tudtam figyelni a tanárra mert rob keze a combomon volt de azért ö sem úszta meg mert én is a combjára tetem a kezem de nagyon lassan mentem felfelé, éreztem hogy elönti a vágy ezért elvetem a kezem nem akartam hogy mindenki kinevesse.Ki csöngetek összepakoltam és mentem az ajtó felé amikor ki léptem az én robom bevitt egy szertár szerűséghez ott meg vadul elkezdet csókolni.
-nem volt szép tőled hogy felizgattál azt hitem hogy ott foglak leteperni.
-bocsi édes de nem bírtam magammal -mondtam kuncogva ,de aztán már megint elkezdet csókolgatni.
-szerintem  mennünk kéne az ebédlőbe nem gondolod ?-kérdeztem
-szerintem meg nem .mondta
-rendben de én farkas éhes vagyok -mondtam
-a te hibád -mondta hagytam hogy közelítsen amikor meg akart csókolni gyorsan kimentem a szertárból ö persze hogy durcás lett. 
-bocsánat rob-mondtam de nem figyelt rám ezért nem nagyon figyeltem rá .El akartam menni mellette de vissza húzót és megcsókolt az egész iskola előtt ezért még kapni fog az biztos.
-na felség megvan elégedve ?? csak tud ezért még kapni fogsz pattintson.
-alig várom-mosolygót csipészen.Elindultunk az ebédlőféle, beértünk vettünk ennivalót és indultunk is a csapatuk hozz.
-mi van kris miért vagy olyan morci -kérdezte kellan
- kérdezd rob-ot .mondtam
-mi volt haver ?? -kérdezte kell
-csak az egész iskola előtt megcsókoltam -mondta flegmán hát persze neki ez rohadtul nem érdekli de azt nem tudja hogy vagy viccelek vele.
-bocsánat kris ,de miért kell ennyire felkapni a vizet?? -kérdezte rob
-mert a végén elvernek a többiek-mondtam nevetve  ö csak értetlen arccal nézet 
-nem is vagyok megsértődve te butus csak visszavágtam.-mondtam és megcsókoltam
-na jó srácok van egy jó ötletem mennyünk el 1 hétig a szüleim nyaraló házába na mit szóltok??-kérdezte kell.
-benne vagyunk-mondtuk mind a heten ezen mind jót nevettünk
-rendben akkor jövőhét hétfőn megyünk a részletet majd valamikor megbeszéljük.-mondta a mackó,további 2óra gyorsan eltelt.Rob már a parkolóba várt.
-szia mehetünk? -köszönt
-szia és igen de mégis hová??-kérdeztem
-bemutatlak a szüleimnek -rob
-okééé-hosszítottam el a betűket mert valójában nagyon izgultam hogy mit fognak szólni hozzám, reméltem hogy nem veszi észre hogy ideges vagyok de már nagyon jól ismert sajnos .
-ne legyél ideges, biztos hogy szeretni fognak mert te annyira angyali vagy-mondta az életem szerelmem
-na persze -mondtam
-ne becsüld alá magad szerelmem-mondta rob de én csak az utolsó a szó kavarodott a fejembe most mondta ki először hogy szerelmem-et, nagyon elérzékenyültem és rögtön megcsókoltam.
-mi az??-kérdezte
-most mondtad először hogy szerelmem -mondtam
-ááá hát akkor százszor elmondom szerelmem szerelmem szerelmem szerelmem....... -mondta és mohon a szám után kapót  csak most vettem észre hogy a rob háznál vagyunk
-menjünk-mondtam és kiszálltunk hát nem mondhatni de nagyon szép a házuk ,rob kézen ragadót és ez komoly hogy tolva vitt be a házba.
-á kisfiam haza értél ?? -mondta rob mamája csak azt nem tudta hogy ott vagyok ,kijött azt hiszem a konyhába és csak most vet észre.
-szia én Eliza pattinson vagyok rob anyukája -mondta nagyon kedves mosollyal
-jó napot Mrs pattinson én kristen stew vagyok-mondtam én is mosollyal
-anya Viktória elvette a mini szoknyámat és holnap megyek a randizni -mondta bisztos rob húga
-hopá ne tudtam hogy vendégünk lesz ,szia én Lizz pattinson vagyok rob húga ja és van viktória ő meg a mi nővérünk -mondta
-engem kristen stew -nek hívnak -kris
-nem te vagy kevin húga??-kérdezte
-de, miért??-kérdeztem vissza
-ja mert vele megyek holnap randizni -mondta flegmán én csak néztem rá mint egy bolond és csak most jutott az agyamig hogy a bátyám be csajozót.
-de látom hogy a bátyám be hálózott én örülök neki legalább most már ide hozhatom a pasimat-mondta én meg nem tudtam hogy miről beszél ezt biztos látta az arcomon és elnevette magát.
-hát tudod robnak nagyon gyakran volt csaja és anya azt kérte hogy ne hozzam ide a pasiimat addig amíg nem csajozót be érted??-kérdezte nevetve
-ööööö......igen -válaszoltam vissza
-és mond drágám maratsz vacsorára ??-kérdezte eliza
-hát nem tudom asszonyom nem szeretnék zavarni -mondtam szerényen
-dehogy is zavarsz és szerintem mindenki örülne hogy itt maradsz,a másik meg nyugodtan tegez -mondta
én rob-ra néztem és láttam a szemébe hogy akarja hogy maradja így hát bele edzek .
-rendben maradok -mondtam
-gyere megmutatom a házat -húzott fel az emeletre,előbb Lizz szobáját után a Viktória szobájukat mutatta meg és most jön az ö szobája kíváncsi vagyok
-készen állsz -kérdezte én csak bólintottam és már nyitotta az ajtót, nagyon szép volt, a plafon kék színű volt nagyon sok kép volt a falon, az ágy közepes volt sem nagy sem kicsi ,de ami nagyon meg fogott az a gitárja és a cd-és szekrénye.
-na tetszik? -kérdezte
-nagyon szép szobád van majd nem olyan mint az enyém .-mondtam mosolyogva ,ö az egyik szekrényén dőlt és nézet, így oda mentem és adtam egy szájra puszit persze hogy többet akart lefektetett az ágyra és úgy kényeztettet .
-szeretlek -mondtam
-én is -mondta még sokáig beszélgetünk csak rob mamája szolt fel.
-gyerekek gyertek vacsorázni-mondta eliza,kézen fogva mentünk le robal,én természetesen mellé ültem lizz a jobb oldalamon volt szemben meg eliza.
-na hogy ízlett a vacsi ??-kérdezte rob mama
-köszönöm szépen nagyon finom volt -válaszoltam
-szívesen drágám -mondta ,elköszöntünk és mentünk a szobába,amikor felértünk én gyorsan a zuhanyzó felé vettem az irányt csak egy baj volt hogy nem vittem ruhát.Rob az ágyon ült és olvasót kénytelen leszek így kimenni hát ha nem vesz észre .Kinyitottam az ajtót de rögtön felém nézett hát ilyen az én szerencsém
-bocs hogy megzavartalak csak nem vittem be ruhát -mondtam ,a szemébe szerelmet és vágyat lehetett kiolvasni.
-ö....semmi baj -mondta és elindult felém csak azt észleltem hogy elkezdte csókkal beinteni a vállam.
-öltözz fel addig én is elmegyek zuhanyozni-mondta adót még egy csókot  és elvonult.Én adig fel vettem a francia bugyit és rob ingét ,halottam hogy elzárta a csapot gyorsan az ágyba feküdtem.Éreztem hogy mellettem besüppedt az ágy.
-jó éjszakát szerelmem -mondta
-neked is ja és szeretlek -válaszoltam nevetve így aludtam el a karjaiba.